Gyula – 3 VK – Kazinczy István

Kazinczy_profilképKazinczy István az MKKP-ban a magkezdemények kereskedelméért felelős. Helyi választási programja több évnyi társadalmi vita és nyílt egyeztetés után, a civil szervezetek, nemzetközi hírű professzorok és minden élő szakértő bevonásával készült, kidolgozott, magasztos és maradéktalanul megvalósítható.

Kiindulópontunk, hogy a monokultúrás gazdálkodás unalmas. Egyaránt igaz ez Békés megyében és máshol is. Ugyanakkor a háziállatok és haszonnövények sokfélék, ez tény. A megoldás kézenfekvő: települési magbankfiókokat létesítünk és kiépítjük a kistáji magbankhálózatunkat, amivel a városi és falusi élet végre izgalmassá tehető!

A monokultúra amellett, hogy unalmas, az időjárásnak és egyéb természeti csapásoknak, például a magas vízállásnak és a más bolygóról érkező támadásoknak is teljesen kiszolgáltatott.

termésA mezőgazdaság lehetséges fenyegetettségére az MKKP már korábban felhívta a figyelmet.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt megtalálta  a megoldást, ami egyrészt a párt galaktikus szövetségi rendszerének folyamatos bővítése, másrészt a retro tájrendezés, vagyis az önmagától létező természeti környezet eredeti állapotába való visszaállítása.
Elsőként tehát lebontjuk a gátakat Békés megyében és ezzel párhuzamosan megkezdjük a kis-sárréti tájegységre jellemző magnövények és vízinövényfajok visszatelepítését. Majd kiterjesztjük az egészet a teljes országra és a szomszédos területekre, galaxisokra is, egy életre lekötelezve ezzel mindenkit.

Herman_Ottó_Csíkász_az_Ecsedi-láponParadicsomszüret a lápon. (Tájterv 2019, C54 verzió)

A párt intenzív űrpolitikája további lehetőséget is rejt Békés megyének. Itt lehet a központja a beinduló interplanetáris magkereskedésnek!
Az óriási anyagi haszon és a rengeteg munkalehetőség mellett ebben az a legjobb, hogy mi békésiek segíthetünk a civilizációs kataklizma peremére sodródott bolygókon a monetáris rendszert felváltó magalapú rendszer életbe léptetésével.

Maghasadással köztudottan energia is termelhető! Ha elég sok magot gyűjtünk, az áramellátásunk fényévekig biztosított lesz!

Az igazság magva a mi kezünkben van!

kazinczy

CSATLAKOZZ